2011. június 22., szerda

az utolsó esték a családdal.

nemsokára elhagyom a családot, majd néhány napon belül helsinkit, majd egypár nap után finnországot is. szóval ez a záróbejegyzés, köszi, hogy olvastatok és kommenteltetek; és tervezek egy nagy össznépi-kajálós élménybeszámolót, amire már most nagy szeretettel várlak Titeket. a részleteket majd megosztom Veletek, ha kitaláltam őket.

tegnap este "ünnepi" vacsi volt a hazajövésem tiszteletére, annyit ettem, hogy még. nagyon kedvesek voltak, kaptam egy iszonyúszép bronz nyakláncot, finn termék. és annyira jó, mert ha eddig kaptam valamit anyutól (külföldről hozott ezt-azt), akkor az az ő ízlését dicsérte (ami nem jelent valami hányást, csak nem teljesen az enyém); most meg kaptam egy olyan nyakláncot, hogy csak kapkodtam a levegőt, hogy mennyire szép és mennyire klárás.

ma estére a nagyobbik is realizálta, hogy holnap bizony elmegyek, hát, ennyi kedvességet, mint ma este, egész ittlétem alatt nem kaptam tőle. először szaunáztam egyet (apu mondta a gyereknek, hogy magyarországon nincsen szauna, szóval most ezért kivételesen csak nekem felfűtik); egyszer csak jött a nagyobbik, hogy mikor jövök már, és ha még maradok egy kicsit, akkor ő kint megvár. közben vagy az ajtón keresztül ordibálva beszélgettünk, vagy bekukkantott néha, hogy megnézze, kész vagyok-e már.

bent a házban mondtam neki, hogy én most megyek zuhanyozni, utána meg még lehetünk egy kicsit együtt. erre bejött a fürdőszobába, hogy ő ott akar velem lenni. annyira nevettem, mondtam neki kábé hatszor, hogy egyedül szeretek fürdeni, meg gyors leszek, erre mindannyiszor helyet váltott - de természetesen a fürdőszobán belül. végül mondtam neki, hogy jó, hagyjuk a zuhanyt, majd később elintézem egyedül, de azért átöltöznék - légyszi a szobám előtt várakozzon. ha jól emlékszem csak egyszer nyitott be, hogy ő akkor bejönne, ha nem gond, aztán a szülei mondták neki, hogy most hagyjon egy kicsit egyedül.

mikor fölmentem hozzájuk a nappaliba, a gyerek odajött hozzám, átkarolta a nyakamat, és azt súgta a fülembe, hogy szeretné, ha én lennék az anyukája.
ezzel azért kicsit kárpótolt...

most megyek pakolni: az agyvérzés, a stroke, a szívinfarktus és az idegösszeroppanás egyszerre kerülgetnek. drukkoljatok.

2011. június 20., hétfő

midnight sun.

az ezeréves hallgatást váltsa fel egy hosszú, kimerítő és képekkel vadul teletűzdelt beszámoló lappföldi kiruccanásomról!

szerda délután indultunk két indiai, egy finn és egy francia barátom társaságában. helsinkiből mentünk ouluig repülővel, ahol átcsattantunk a finn szüleinek lakókocsijába, és irány észak, a "midnight sun filmfestival"!
első állomásunk egy már iksz éve itt élő kanadainál volt, aki a majdnemsemmi közepén fogadott nagyon koszos és nagyon rendetlen és nagyon tré házában. igazi nomád az az ember, ez látszik az otthonán is. a házat gyakorlatilag egyetlen helyiség alkotja, ebben van kialakítva valami nappaliféleség, konyha és étkező. az egészet megbolondítja egy hatalmas tűzhely és kandalló, a plafonról lelógó száradó ruhák tömkelege, egy irdatlan nagy tévé, és egy moziból kiszuperált hangfalrendszer (ami úgy szól, hogy csuda).
és ha már szó esett arról, hogy a történelem megismétli önmagát valahogyan, akkor most elmesélem, hogy megint ismételte: kaptam a kanadaitól egy pólót! szerencsére ő nem kért érte semmit... és igazából annyira tetszett a póló (piros alapon fehér felirat: "good girls go to heaven - bad girls go to lapland"), hogy még a kötelező udvarias visszautasító köröket is kihagytam.

 a következő két képet a ház udvarából készítettem, lehet tippelni, hogy hány órakor.





ez pedig a díszes társaság, balról jobbra fenti sor finn, francia, indiai, alsó sor magyar, indiai. mögöttünk a lakókocsi, jobbra a kanadai háza.


másnap koradélután érkeztünk sodankyläbe, ahol letáboroztunk, és azonmód indultunk is mozizni. amúgy a napjaink meglehetősen ugyanúgy teltek, valamikor késődélelőtt kimásztunk az ágyból, aztán filmek-kaja-alvás váltották egymást egész nap. pénteken szaunáztunk a kempingben, azt hiszem, ilyen forró szaunában még nem voltam - mindenesetre nagyon jó volt utána fürdőruckóban álldigálni a csöpörgő esőben, 8 fokban, és még melegem is volt!

amúgy elég jó volt az idő, én hidegebbre számítottam, de sokat sütött a nap. ha meg nem, akkor mindenféle italokkal melegítettük magunkat: tea - rummal, kávé - rummal, rum - rummal (szó szerint értendő: kétféle rumból készült koktél!).

a kövi kép a sodankyläi régi templomka, sajnos nem tudtam bemenni, mert éjszaka nem volt nyitva. amúgy sodankylä gyakorlatilag semmi, párezres lakossága és a turistákból származó bevétele a filmfesztivál idejére felduzzad, kábé ennyi.


nagyon élveztem különben a kulturális különbségeket sokszínű csapatunkban, például ezt a látványt (ez az igazi "midnight sun", talán éjjel negyed egykor készült ez a kép) jellemzően így kommentáltuk volna:
finn (már ha mond egyáltalán valamit, akkor ezt mondja, kb olyan hangerővel, hogy akkor hallod, ha közvetlenül mellette állsz): hmmm.
magyar (rendes emberi hangerővel): vaó, ez nagyon szép!!!
indiai (gyakorlatilag ordít, közben szélesen gesztikulál): ááááááá, ez gyönyörűűűűűűű, nézzétek ezeket a fényeket, hát ez hihetetlen, milyen szép, itt akarok élni, ha itt lenne a fényképezőm, milyen jó képeket csinálnék, ez gyönyörű, és ez az egész lappföld gyönyörű, milyen jó itt lenni!!!!!!!!!!!!!!!!


de nemcsak a szauna volt a jellemzően finn dolog, amit műveltünk ott, hanem a barbeque parti is. a finnek a nyári időszámítás beköszöntével előbújnak a barlangjaikból, a parkok tele vannak söröző emberekkel, egymást érik a kertipartik. szóval a szombat délutánt egy kellemesen nagy grillezéssel ünnepeltük, ettünk lazact, egy rakat zöldséget, gombát és desszertként grillezett csokis banánt (amúgy a finnek csak azt nem grillezik, ami nem létezik).

a szombat éjszaka, a fesztivál záróéjszakája lévén hagyományosan a többinél is hosszabb és zajosabb. mi a városka egyik szórakozóhelyén táncoltunk; legfőképpen mi, lányok roptuk a lagzilajcsit is megszégyenítő finn zenei anyagra.

vasárnap rohamtempóban hagytuk el a terepet, ugyanis szakadt az eső (így tán kevésbé volt fájdalmas a búcsú, szipp). oulu előtt rovaniemiben álltunk meg, ott lakik a Mikulás - ez igazából a hülye brit turistáknak felépített giccses látszat, egyetlen előnye van amellett, hogy vérciki: a térség éves bevételének jó nagy részét ez teszi ki... a kép a "karácsonyközpontban" készült. kicsit fura nyár közepén feldíszített karifákat látni...


aztán elbúcsúztunk lappföldtől és a sarkkörtől is, és húztunk haza.


fura, húztunk haza; tényleg úgy éreztem, mikor befutottunk helsinkibe, hogy helló, hazaértem. pedig hideg volt és sötét és vizes minden. a hazaérkezés-érzést még fokozta a gyerekek reggeli reakciója, mikor találkoztunk: a kicsi boldogan nyújtogatta felém a lábát, hogy én húzzam fel neki a cipőt; a nagyobbik pedig boldogan rámordított, hogy "Klaara, akarod nézni, ahogy elmegyünk?".
naná, hogy akartam.

2011. június 6., hétfő

szemelvények a hétvégéből.

nagyon féltem, hogy mostanra már valaki más fog gyászkeretes bejegyzést kanyarintani ide a blogra, mert az volt az alapállás, hogy a szülők elhúznak két napra golfozni, és az elmúlt hét fényében joggal rettegtem még a gondolattól is, hogy ennyi időt töltsek a gyerekekkel. végül úgy döntöttek, hogy a tervezett vasárnap helyett már szombaton hazajönnek - ez határozottan jót tett a lelkiállapotomnak.

aztán az együtt töltött idő nagyon jól sült el, a nagyobbik is kedves volt általában, megengedte, hogy megfürdessem, esti mesét olvastatott velem (nagyon mókás volt, úgy éreztem magam, mint általános elsőben olvasásórán), és magától elment aludni. persze nem volt minden tökéletes, pár perccel azután, hogy magukra hagytam a fiúkat a szobájukban, hallom, hogy a nagyobbik nagyon dühösen szólongat (kicsit meg is ijedtem, hogy mi történhetett) - kiderült, hogy nem lett volna szabad becsuknom az ajtót, résnyire nyitva kellett volna hagynom... a gyereket ez úgy felzaklatta, hogy ha a szemeivel ölni tudott volna, már rég nem lennék az élők sorában ugye.

szombaton délután egy finn barátommal voltunk kajakozni, készült rólam néhány kép, persze csakis, ha eleget tettem a "lapátolj, mert az jobban néz ki" felszólításnak. ja, és egyszer sem borultam!



2011. június 3., péntek

azóta.

aztán a hétfő után volt még egy-két parázs helyzetünk a nagyobbikkal; kedden például nem fogta, hogy viccelek vele (mellesleg nem is én vicceltem, hanem anyu, csak neki éppen teli volt a szája, mikor a nagyobbik visszakérdezett, hogy mi a nevetés tárgya), és ezért megharapott. a többi napon csak natúran nem volt kedves velem, így aztán egyre növekvő rettegéssel vártam a hétvégét, amikorra a szülőknek kétnapos golf, nekem meg kétnapos gyerekvigyázás volt betervezve.
végül valamiért lecsökkentették a golfot egynaposra, én meg fellélegezhettem.
és aztán majdnem minden rendben ment, egészen meglepődtem.

szerencsére a szociális életem határozottan fellendült, ellensúlyozván a helyzetet a nagyobbikkal, szerdán például elmentem egy metálhelyre a kis barikkal (abszolút nem lógtam ki...), ahol találkoztam az Apocalyptica egyik tagjával (facebook-lakók figyelem!), meg egy másikat is láttam. nahát, nahát. kikbe nem botlik az ember Helsinki közepén, ami köztudottan a világ(majdnem)vége.

és ha már a világvégénél tartunk: két hét múlva megyek Lappföldre - szintén barikkal - a "midnight sun" filmfesztiválra; és nagyon szupi képeket fogok utána feltölteni nektek. azt mondják, ha kifogjuk a jó időt, talán 15 fok is lesz!