napszemcsi, bikini, naptej.

tegnap reggel csodálatos időre virradtunk, anyu megjegyezte reggeli közben, hogy ideális az idő a piknikezésre. udvariasan mosolyogtam, de nem hittem, hogy komolyan gondolja.

reggeli után le is suvadtunk a tóhoz, a húsz centis jégről elkapirgáltuk egy darabon havat, hogy a gyerekeknek legyen hol játszaniuk. egyszer csak mondták a szülők, hogy ők most felmennek a cuccokért, addig figyeljek már a kölkökre.
hogy tél közepén a hóban fogunk kertipartizni, az valójában akkor realizálódott bennem, mikor apu visszatért egy láda fával és a hóban tüzet rakott, aztán megjelent anyu is egy kosár kajával. és nagyon király volt! sütött a nap, üldögéltünk a szánkókon, sírtam a füsttől, virslit és a nyulaknak (kezem a magasban) spenótos lepényt sütögettünk a tűzön.

délután friss ismerőseimmel voltam korcsolyázni, nagy lelkesen meséltem a finn srácnak (aki lappföldről származik, szóval tényleg az ideális embert szemeltem ki, hogy elmondjam a délelőtt élményeit), hogy milyen szuperizgalmas, piknikeltünk a hóban, de állati marhajó. ő meg némileg megrökönyödve nézett rám és udvariasan csak annyit kérdezett, hogy mégis mi ebben a különös???

a kicsi segít havat lapátolni...

balról jobbra: szomszédkislány, szomszédkisfiú, a nagyobbik. az előtérben lobog a tábortűz.

tavaszok.

a múltkor azon gondolkodtam, hogy soha nem írok jót a nagyobbikról, pedig elég cuki, mikor például jövünk haza az oviból és hangosan (és hamisan) hevisaurus-számokat énekel a szánkón.
és kezd velem is kedves lenni. tegnap játszottunk valamit, és ma már az oviban megkérdezte, hogy játszunk-e megint. és már egypár napja nincsen cirkusz abból sem, hogy nem akarja felhúzni a kesztyűit (ez a múlt hét favoritja volt - jellemzően a leghidegebb hetet választotta ki a gyerek arra, hogy rancogjon a kesztyűk miatt.)

nem végtelen még a kedvesség-lista, de határozottan és észrevehetően bővül minden egyes nap, most már nem hasgörcs elmenni az oviba.

ma megkérdeztem amúgy a nagyobbiktól, hogy várja-e a tavaszt (nekem már elegem van a télből és heveny émelygés tör rám, ha fehér színt látok), mondta hogy nem, szereti a telet... szóval azért még vannak véleménykülönbségek köztünk.

a képek helsinkiben készültek, a kaivopuisto nevű parkban, ezek a madarak csudaviccesek, ahogy ezeken a magas póznákon figyelik a nagyérdeműt.

"cinikus percek" című új műsorával jelentkezik a vérmókus fm.

a tegnap délutánom azzal telt, hogy azon járattam az agyam, hogy minek jöttem én ide, nem egy négyévesnek udvarolni, az biztos...

rájöttem, hogy a gyerekben vannak határozottan férfias vonások, például ezerrel meg akarom hódítani a kicsi szívét, erre - mikor épp nem gyaláz - a legjobb módszert alkalmazza válaszul, ignorál. általában csak akkor kedves velem, ha kaja kell neki, de - újabb maszkulin jegy - ha véletlenül felcserélem a sonka-sajt sorrendet a szendvicsen, akkor kitör a harmadik világháború.

a kép kedden készült, aznap kivételesen csak én voltam velük egész reggel. és úgy aludtak, hogy se a lámpára se a fényképezőre nem ébredtek fel, olyan rossz volt őket felkelteni...

a világ nem fostartály. néhány bizonyíték rá tallinnból.

 a hétvégét tallinnban töltöttem, ez a középkori óváros - egyik - bejárata.

ez a kilátás egy várfal tetejéről. a távolban a tenger látszana, ha nem lenne tél.

ebben a templomban nem szabadott fényképezni, úgyhogy úgy csináltam, mint a mutogatósbácsik, egy pillanatra megvillantottam a fényképezőt a kabátom alól, aztán húztam is vissza a cipzárt. a templomka tökfehér belülről, és tele vannak a falak ilyen király címerekkel.

a nemzetközi helyzet egyre fokozódik: finn-magyar kapcsolatok.

talán elhamarkodott dolog volt hétfőn írni a gyerekekről, kedden ugyanis drámanapot tartottunk, néha azért elég komikus volt, de mint később kiderült: hasznos is.

a nap úgy indult, hogy megsimogattam a nagyobbik fejét, mire ő visszaütött (!!). de ott volt anyu, szóval húzás a szobába (ez a "büntetés") apa gyere, hallod, mi történt? guggoltam a mosogatógép mellett, vártak rám a tiszta edények, előttem áll a gyerek, apu magyarázza neki, hogy kérjél bocsánatot, mondd, hogy bocsánat, Klaara, nézz a szemébe, nézz a szemébe, kérjél bocsánatot és közben nézz a szemébe. odáig jutottunk el, hogy mondta, hogy bocsánat, Klaara, de csak előtte pillantott rám egy kicsit.

délután, hazaértünk. álltunk a bejárat előtt, a nagyobbik fogta a gyerekméretű jéghoki-ütőjét, és megütött vele. oké, gyerek, te akartad. mondtam, hogy nem szabad, elvettem a hokiütőt és kerestem egy biztonságos helyet, ahol nem éri föl. közben elharapózott odalent a hiszti, a gyerek a végén vízilóméretű könnycseppeket sírt, hogy adjam vissza az ütőt, közben vert és mondogotta, hogy hülyehülyehülye. a hokiütő végül meglelte helyét a falra akasztott kaspóban a virág mellett (...). közben a kicsi vígan berregve körözött az előtérben.
bent még volt némi vitánk arról, hogy ehet-e úgy egy újabb kenyeret, hogy az előzőnek csak a felét ette meg, illetve, hogy vehet-e az újabb kenyérhez újabb tiszta tányért. végül kompromisszumot kötöttünk, a régi kenyérnek a felét kellett megennie és elöblögettem neki a tányért.

és a szerda... a gyerek mint a kisangyal. egyszer sem ütött meg és kb csak egyszer mondta, hogy hülye vagyok!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

izgatottan várom a mai nap fejleményeit.

gyerekek.

visszaszívok mindent, amit a gyerekekről mondtam és kezdem elölről.
nem olyan könnyű két sorban leírni a tapasztalataimat, azért sem, mert olyan nagyon sokat azért nem vagyok velük.

a nagyobbik már elég önálló, meg különben nagyon intelligens, ügyes gyerek. nem sokat játszunk együtt, ez persze lehet, hogy annak is köszönhető, hogy úgy tűnik: utál. mókás egy négyéves szájából azt hallgatni egész nap, hogy "hülyehülyehülye". ráadásul több kifejezést is használ erre! mondom, hogy intelligens... néha ver is, hogy nyomatékosítsa a véleményét.

a kicsi viszont egyre jobban szeret, mosolyog rám, meg mondja, hogy "öööö", meg mutogat, meg ma reggel integetett nekem, mikor elmentek, teljesen elérzékenyültem tőle. ő nagyon sok ölelést igényel, amit elég nehéz kivitelezni, mikor közben még kaját kell csinálnom, fröcsög az olaj, és a nagyobbik ököllel ütlegeli a lábamat.

és egy érdekesség még a végére: a nagyobbik egyik legjobb barátja Tiitus Raikkönen névre hallgat, és "Kimi" nevű nagybátyja jóvoltából (az ovisok nem kis irigységére) állandóan ferraris cuccokban mászkál.

személyiségi jogok!!!!

 a kicsi a sarokban; annyira cuki, nem? ne reklámozzátok ezt a blogot, mert a végén mehetek az ombudsmanhoz magyarázkodni...

ez egy erdei út, tegnap este próbáltam ki először, sötétben; nagyon féltem, mert eszembe jutott egy krimi, amiben a pszichopata az erdőben fogdossa az áldozatait - persze nőket...